Rólunk

Tudományos alapokon

A piacon fellelhető fényezés védelmét és karbantartását szolgáló termékekekben csalódva határozta el Drew Gill kvantumfizikus, hogy új termékmegoldást fejleszt ki és 2001-ben megkezdte Nagy-Britanniában a Gtechniq megalkotását.

A waxok, különböző polimerek és a PTFE (politetrafluoretilén – teflon) alapú csodakezelések sem kínáltak jelentős tartósságot sem kinézetben, sem pedig védelemben. Ráadásul úgy találta, hogy a termékek többsége valójában gyengébben teljesít, mint maga a fényezés, melyet meg kellene védeniük.

Smart Surface Science

Egy ötlettel kezdődött...

Ebből a csalódottságból fakadt egy egyszerű ötlet: „A világ legszebb, legtökéletesebb, legokosabb és legintelligensebb felületének megtervezése. Egy olyan felület, amely sokkal többet tud annál, hogy jól néz ki amíg új. ”

Drew a kvantumfizikai hátterével tisztában volt azzal hogy hogyan működnek a felületekre ható erők, formák, struktúrák mikroszkópikus méretben. Tisztában volt azzal is, hogy milyen mértékű módosításokat lehet végrehajtani a valóban hasznos fejlesztések érdekében. Olyan fejlesztések, mint a szennyeződés taszítás, könnyebb moshatóság, karcállóság, UV- és foltállóság, hosszú távú fény és színstabilitás.

Számos tudományos területen végzett kutatást követően, különös tekintettel a nano-méretű felülettechnikára, nagyon sok munka és kudarc után végül megszületett az inteligens felületek tudománya, a Gtechniq.

A Gtechniq

A Gtechniq termékcsalád első gyártmánya a C1 Crystal Lacquer volt, melyet gyorsan követett a P1 Nano Composite Polish.

2006-ban Rob Earle vette át az ügyvezetői széket Drew-tól. Rob szenvedélye az autók és hajók iránt, új Gtechniq termékek tesztelésére és a határok feszegetésére ösztönözte. Továbbfejlesztette a Drew által tervezett termékeket, és még számos további termék fejlesztésével növelte a Gtechniq kínálatát.

Az elmúlt 10 évben a Gtechniq termékei folyamatosan fejlődtek és bővültek, hogy olyan kínálatot tudjunk biztosítani, amely egyértelműen felülmúlja a versenytársakat. Rob egy új, innovatív márkát épített, amely különbözik a piacon elérhető összes többitől.

A Gtechniq termékeinek sorozatát úgy fejlesztették ki, hogy tökéletesítsék, megóvják és karbantartsák a járművek – legyen az szárazföldi, vízi vagy légi – külsejét és beltéri berendezéseit oly módon, ahogyan egyetlen hagyományos termék sem képes.

Jelenleg a Gtechniq termékcsalád kompozit kerámia bevonatokat, bőr- és szövetvédő, felni és dísztárcsa védő szereket, samponokat és sok mást tartalmaz, immár nem csak a járművken, de akár az otthonunkban történő felhasználásra is.

Gtechniq

Történetünk

Az elmúlt 20 évben a Gtechniq termékeit folyamatosan fejlesztették, hogy olyan választékot biztosítsanak, amely felülmúlja a versenytársakat. A Gtechniq egy friss, innovatív márkát épített, amely különbözik a piacon megtalálható egyéb márkáktól.

A kezdetek

2001

Dr. Drew Gill elégedetlen volt az általa Délkelet-Ázsiban eladott autó és hajóápoló termékek teljesítményével, valamint megelégedett a gyártó rátermetlenségével, és azzal, hogy nem voltak hajlandóak forrásokat fordítani kutatásra és fejlesztésre. Ekkor úgy döntött, hogy saját kézbe kell vennie a dolgokat, és latba vetve tudását, melyet kvantumfizikai PHD tanulmányai során szerzett, létrehozta a C1 Kristálylakkot, és ezzel egyidőben megalapította a Gtechniq-et.

Az első szerződés

2006

A Gtechniq megköti első jelentős szerződését a hongkongi The Peninsula Hotelhez tartozó, világ legnagyobb Rolls-Royce flottájának kozmetikázására. Minden jármű polírozáson és kerámia bevonatonatoláson esett át, Gtechniq P1 Nanokompozit Polírpasztával és C1 Kristálylakkal.

Európai HQ

2006

Rob Earle megvásárolja a Gtechniq európai jogait, és felállítja első európai központját a King’s Langley -ben, az Egyesült Királyságban. Ebben az időszakban a Gtechniqnek 7 terméke volt, nevezetesen a már említett C1 Kristálylakk, és a P1 Nanokompozit Polírpaszta, valamint a C3 Smart Carnauba, polírozó párnák és az MF1 mikroszálas kendő.

E-Kereskedelem

2008

A Gtechniq elindítja első E-kereskedelmi weboldalát, jelentősen kibővített termékpalettával, beleértve a C4 Műanyagfelület Felújítót, C5 Felni Páncélt, L1 Bőrvédő Bevonatot, C2 Folyékony Kristályt, és az I1 Szövet Impregnálót.

Akkreditált hálózat

2011

Elindult a Gtechniq Akkreditált Kivitelező hálózata. Az első akkreditált detailer központunk, az Ultimate Finish volt, Londontól délkeletre, a Brands Hatch versenypálya mellett nyitotta meg kapuit.

Megérkezett az EXO

2012

Bemutatkozott az EXO Ultra Tartós Vízlepergető Bevonat. Szuperkönnyű alkalmazásának és kivételes hidrofób teljesítményének köszönhetően azonnali slágertermékké vált, és a későbbi továbbfejlesztéseknek hála azóta is az egyik bestsellerünk.

Megérkezett a Crystal Serum

2014

Megérkezett a Crystal Serum kerámia bevonatunk. Az időjárás szimulációs laborunkban ez az eddig tesztelt legellenálóbb bevonatunk a mosási karcolásokkal, és a vegyszerekkel szemben, valamint páratlan fényességet és felületi simaságot biztosít.

Gtechniq Észak-Amerika

2016

Elindult a Gtechniq termékek észak-amerikai forgalmazása, a bemutatkozásra az éves SEMA Show-n került sor. A központ az atlantai Georgia államban található. Gyorsan növekvő Gtechniq  jelenlét érzékelhető az észak -amerikai detailer piacon, lendületesen terjeszkedik a helyi akkreditált hálózat.

Crystal Serum Ultra

2017

A 2017-es SEMA-n mutatkozott be a Crystal Serum Ultra. Ez az új és továbbfejlesztett formula közvetlen eredménye annak a hatalmas kutatás-fejlesztési erőfeszítésnek, amely egy új 7 nm-es nanorészecske szintetizálására szolgált, hogy kitöltse a meglévő 20 nm-es nanorészecskék közötti réseket. Ez jelentősen javítja a kikeményedett bevonat keménységét és kémiai ellenállását.

Gtechniq Magyarország

2020

Elindul a Gtechniq termékek hivatalos forgalmazása Magyarországon. Elindult webshopunk, és hazai akkreditált partnerhálózatunk is folyamatosan bővül.

Bemutatkoznak a Marine termékek

2020

Elindult a Gtechniq termékek észak-amerikai forgalmazása, a bemutatkozásra az éves SEMA Show-n került sor. A központ az atlantai Georgia államban található. Gyorsan növekvő Gtechniq  jelenlét érzékelhető az észak -amerikai detailer piacon, lendületesen terjeszkedik a helyi akkreditált hálózat.